Features & Capabilities

Belváros Önkormányzatának applikációja a munkanapokon közlekedő elektromos buszjárat útvonaláról, menetrendjéről és a járatot érintő aktuális forgalmi változásokról. Segítségével nyomon követhető, hogy az útvonalon hol tart a járat, így a forgalmi vagy más ok miatt az esetlegesen módosuló menetrend is látható. A megállóba érkezés időpontja is pontosítható.

ZÖLD, KÖRNYEZEZBARÁT UTAZÁS A környezetbarát, károsanyagkibocsátás-mentes körjárat munkanapokon hétfőtől péntekig közlekedik, 7:38–18:30 között. A Fővám térről indul és forgalmas csomópontokat érintve 15 megállóhelyen megáll. A járat minden egész órában a Hercegprímás utcai rendelőintézet (BLESZ) elé érkezik, de közvetlenül elérhető vele többek között a V.30 Belvárosi Sportközpont is. Menetideje: 1 óra.

SEGÍTSÉG A FEL- ÉS LESZÁLLÁSHOZ A fel- és leszállást fellépő segíti a busz első és második soránál, hogy még kényelmesebben szolgálhassa ki a járat az V. kerületi lakókat.

ÚJDONSÁG Már nem csak a kijelölt megállókban, hanem bárhol fel lehet szállni a járatra. A felszállási szándékot karjelzéssel (integetéssel) kell jelezni a sofőrnek, az utazás ennek köszönhetően gondtalanná, szabaddá válik. A járat bárhol leinthető az útvonalon, ahol a biztonságos megállási feltételek adottak.

User Growth & Download Statistics

App
By:
Guide.me Budapest
Rating:
5.00
(1)
Version:
1.4 Last updated: 2025-10-20
Version code:
879025428
Creation date:
2024-12-12
Compatible devices:
Size:
30.92MB
URLs:
Website ,Privacy policy
Full description:
See detailed description
Source:
Apple Apps Store
Data ingested on:
2026-07-03
Compare stats and ranking:

Contact the developer

Chrome-Stats does not own this Apple app. Please use these information below to contact the Apple app developer.
Developed by:
Guide.me Budapest
Apple Apps Store
https://apps.apple.com/hu/app/belv%C3%A1rosi-z%C3%B6ldj%C3%A1rat/id6695754328
Website:
https://blvf.hu/egyeb-tartalom/584-belvarosi-zoldjarat

Best Belvárosi Zöldjárat Alternatives

Here are some Apple apps that are similar to Belvárosi Zöldjárat: